Milánó/Tommaso

  • Milánó
One small step for man...

One small step for man...

Első post, első napok, kicsit minden új, hogy ilyen közhelyesen kezdjem...

Egy kis helyzetjelentés: hétfőn reggel... pfff, mit reggel, hajnalban elindultunk Ágival és a két bálnányi bőrönddel meghódítani Milánót. Kicsit minden másképp zajlott az út során, mint ahogy azt megszoktuk, pl engem is átmotoztak a security check-nél Budapesten, amire idestova a 4 hónap alatt egyszer sem volt példa. Legalább ebben az élményben is részem volt kicsit :) utána már Milánóban a repülőből kiszállva a transzferbuszos nem találta meg a bejáratot a terminálba, így ott köröztünk a leszállópályán vagy 5-10 percig... és még egy ismerős stweie sem volt a gépen!! :) hihetetlen...

mindenesetre ezen paranormális tevékenységek nem szegték kedvünket, megérkeztünk a csomagokkal. Ági szegény utána ment dolgozni (ez egy fél négyes kelés után elég erős lépés azért), én még 30 percig úgy csináltam, mintha, aztán bedőltem, és aludtam vagy 2ig. utána pedig jöhetett a pakolás. Nem volt kifejezetten nagy meló, mivel ugye kb csak ruhákról beszélünk. szóval délutánra már el is rendezgettem magam, bár ez nem volt olyan nagy újdonság, mindennek meg volt eddig is helye, max adott típusú ruhadarabból nem volt itt annyi. 

Így mostantól hivatalosan is ideköltöztem! :)

Pár napig valszeg szabadságolok, aztán kezdődhet a munkakeresés, vagy mi :)

És akkor most a technikai részletek:

A címünk: 20149, Milano; Via Paris Bordone, 13

A skype azonosítóm tamasmesz, ott majd tessék felvenni esetleg :)

Szólj hozzá! Tovább
One small step for man... Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • próba próba
  • kisszínes a múltkori hazaútról kisszínes a múltkori hazaútról
  • bütykölés bütykölés
  • monday update monday update
  • weekly update weekly update

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Facebook

DiploMaci hírlevél!

 

Iratkozzatok fel, hogy ne maradjatok le semmilyen fontos külpolitikai hírről!

Keresés

Friss topikok

  • szárá: Posztot!!!!! (2014.06.25. 02:45) kisszínes a múltkori hazaútról
  • MészárosTamás: 69 cikk, az sajna azért közel 4 év alatt nem olyan sok :) de köszi, tény, hogy így összeszedve jól... (2014.05.28. 15:50) bütykölés
  • szárá: "bütykölök egy dolgot" :D na erre kíváncsi vagyok :) a kép óriási :) (2014.05.26. 17:31) monday update
  • picikepocok: Jujj de cuki! A szép zöld fák a legmenőbbek, meg az erkély, irtó hangulatos! Ja Berni vagyok, csa... (2014.05.25. 23:24) kecó fotóriport
  • Papp Ágnes: gratula! így már talán elolvasom. :D :P (2014.05.22. 10:59) szuperszerda :)

Címkék

milano (1) Címkefelhő

Archívum

  • 2014 szeptember (2)
  • 2014 június (1)
  • 2014 május (7)
  • Tovább...

Feedek

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
  • Atom
    bejegyzések, kommentek
XML

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard